A 2009-es Hősök-terén megrendezett szkinhed és nemzeti radikális kommunák Becsület Napja eseményei után az MNA vezetősége megelégelte az általa életre hívott és elnevezett megemlékezés rossz irányba történő eltolását. A kommunák rendezvényei társadalomellenes jellegüket évről-évre növelték, és így a Becsület napja megemlékezések nemzeti ünneppé válását nagymértékben akadályozták. A kommunák által vetített és a médiában megjelenő formátummal senki nem akart azonosulni, ezért hiába érezték sokan azt, hogy a kitörés hőseiről meg kellene emlékezniük, ez a kommuna formátumban jelentkező képlet visszatatszést keltett sokakban, és így kizárta a megemlékezés nemzeti ünneppé válását.

2000-ben a szkinhedek már nem fértek bele az MNA rendszerébe, és így mindazoknak, akik nem tudtak az új elvárásoknak megfelelni, el kellett távozniuk. Ezt a kiválást pénzügyi okok miatt egy szűk hangadó csoport aknamunkája felgyorsította. A megemlékezéseket minden esetben összekapcsolták koncertrendezvényekkel (melyeken az MNA nem vett részt), és a német támogatásokkal (mely egyes esetekben elérte a tízezer eurót), és a belépőkkel, kantinbevételekkel együtt elérte az 5-6 millió forintot is. Annak ellenére, hogy az MNA soha nem támasztott igényt ezeknek a bevételeknek még egy részére sem, a kommunák hangadói mégis úgy látták jónak, hogy, elszakadva az Arcvonaltól, a maguk kezébe vegyék az egész folyamatot. Évről-évre növelték a külföldi propagandájukat, és így a külföldiek, különösen a németek létszámát, mely a bevételeik fő forrása volt. A vendégek döntő többsége a németországi leszakadt, ellumpenesedett szkinhedek köréből került ki, és ehhez a hasonló hazai marginális szubkultúra is csatlakozott. Így a magyarság előtt sikerült egy szélsőséges, kommuna szellemiségű, internacionalista csődületté zülleszteni a Becsület Napját. Ezt a jellegét az elhangzó beszédek véglegesen megerősítették.

Nagyrabecsült Bajtársak!

Azért gyűltünk ma itt össze, hogy méltósággal megemlékezzünk népeink hőseinek áldozatáról.

Amikor a sorsdöntő 1945-ös esztendő utolsó háborús napjaiban az európai ifjúság színe-java még egyszer felsorakozott, hogy a Nyugatot megmentse a vörös bestiák rohamától, akkor senki nem gondolt arra, hogy mentse kicsinyke életét egy csaknem kilátástalan helyzetből. A Hazával és a kultúránk évezredeivel szembeni kötelesség volt minden létezés mottója és értelme.

Sajnos a hadiszerencsét már nem lehetett megfordítani. A saját sorokban bekövetkezett árulás és az anti-emberek anyagi túlereje megakadályozták a győzelmet és ezzel Európa megvédését. A háború után Dél-, Dél-Kelet- és Kelet-Európa népei eltűntek a Varsói Szerződés szögesdrótja mögött. Nyugat- és Közép-Európa népei pedig eltűntek a nyugati dekadencia mocsarában.

Csak a kicsinyes szellemiségűek és az anyagias gondolkodású mínusz-lelkek mérik katonáink áldozatának értelmét a kézzelfogható sikerek mentén. Számunkra azonban azon férfiak áldozata, akiknek a tetteire ma emlékezünk, az jelent mindent. Letették egy új Európa alapját. Egy hősi szemléletű Európa alapját. A Hazák Európájának az alapját. A művészet és a tudomány Európájának az alapját. A kultúra és a legmagasabb idealizmus Európájának az alapját.

Bajtársak, tisztelt megemlékezők!

Egy év telt el azóta, hogy felsorakoztunk a budai hegyekben a nemzeti összefogás jegyében. Az Egységes Magyarország Mozgalom idén második alkalommal rendezi meg a Becsület Napja ünnepélyt, a katonai helytállás ünnepét a Magyar Nemzeti Arcvonal hozzájárulásával és díszegységének részvételével.

Az ünnepet nem sajátítjuk ki, ezért reményünket fejezzük ki, hogy az egyéb megemlékezések is rendben zajlanak különböző szervezetek rendezésében. Vannak persze olyanok, akik szereplésre használják fel az ünnepet. Vannak, akik hibás történelmi berögződések, soviniszta indíttatás, vagy egyszerűen az állandó széthúzás átka miatt nincsenek most itt, de volt olyan is, aki egyszerűen nem mert eljönni, mert hatalmi fellépéstől tartott, és vannak olyanok is, akik saját tehetetlenségüket leplezve gúnyolódnak, hogy mi „erdőbe bújva gyújtunk gyertyát”. Ezzel mi nem foglalkozunk, lepereg rólunk.

A megemlékezés ilyenforma támadását azonban visszautasítjuk. Egyrészt az ünnep méltósága nevében: azok számára, akik nem értik az ünnep szellemét, nyilván felfoghatatlan, de számunkra mind a helyszín, mind pedig a résztvevők száma másodlagos. Ha a hatalom kiszorít minket a városból, és a budai várból, mely ott az egyetlen méltó helyszín, ez nem jelenthet akadályt.

Bajtársak, nemzettestvéreim!

Mielőtt fölolvasnám ezt a szöveget, amelyet a megemlékezésre írtunk, előtte engedjétek meg, hogy pár szóval a mai napról, és az elmúlt napról szóljak hozzátok, mert ezeket már nem tudjuk elkerülni, annyira érintenek bennünket, itt vannak velünk ezek a napok.

Megmondom nektek őszintén, komolyan, köszönetet kell mondanom a hatalomnak, köszönetet mondok a rendőrségnek azért, hogy úgy jártak el a mai napon velünk, ahogy eljártak. Annak örülök, hogy a rendezvény egy órát késett mindössze, azért, mert bajtársainkat kirángatták az autókból, az utcán, a buszon igazoltatták, felszereléseiket, ruháikat átvizsgálták.

De mégis köszönetet mondok a hatalomnak ezért, mert így kovácsolnak össze minket, azokat az embereket, akik az elmúlt években, évtizedekben nem gyakorlatoztak, küzdöttek velünk együtt, őket a hatalom sokkal gyorsabban a sorainkba végérvényesen beintegrálja, mert láthatjátok, és a bőrötökön érezhetitek, hogy hogy jár el a hatalom minden emberrel szemben, aki emlékezni akar, akinek hősei, akinek hazája van.

A Magyar Nemzeti Arcvonal által életre hívott emléknap mára nemzeti ünnepé vált, melyet széles körben megtartanak a nemzetben gondolkodók. Különböző szervezetek, különböző módon tartják meg az emléknapot. Így van ez jól! Az Arcvonal nem sajátítja ki az ünnepet, ki-ki emlékezzék meg róla. A mozgalom feladata az ünnep méltóságának megóvása, a Becsület Napja szellemiségének őrzése.

A Becsület Napjának szellemisége van. Katonai ünnep. A katonai erények, a becsület, a helytállás ünnepe. Ezen a napon harcos ősök emlékét idézzük. Nem csak megtartjuk az ünnepet, hanem átéljük annak szellemét, eggyé válunk vele. Számunkra az ünnep szelleme a mérvadó.

Lehet sokféleképpen ünnepelni. Szűk körben vagy nagyobb létszámmal, egy gyertyát gyújtva, vagy egy rendezvényen részt venni. Otthon fellapozni a történelemkönyveket, vagy a helyszíneket bejárva. Mi az ünnep teljes megélését választjuk, az azonosulást, az egyé válást.

A megemlékezést követően a felszerelések rendezése után indult el a túra, a később csatlakozókkal együtt 141 fővel. Az indulópont után pár kilométerrel, az aranykopjások táltosa gyújtott jelképes szertüzet a hősök tiszteletére. Áldást kért az őseinkre, a hősökre, és az ifjú nemzedékre. A gyorsan fellángoló szertűz melegséggel töltött el mindnyájunkat.

A bevezető szakasz után három csoportra lettek osztva a túrázók. A következő szakasz tartogatta a túra legnagyobb szintkülönbségeit. Jó ideig ez után, a Nagykovácsi elágazónál volt az egyetlen kiszállási lehetőség azok számára, akiknek aznap haza kellett érni, akik lesérültek vagy bizonytalanok voltak a teljesítésben. Így a hármas csoport gyakorlatilag meg is szűnt.

Itt már látható volt, hogy nem lesz könnyű a menet. Legnagyobb ellenségei a túrázóknak a fagyos szél, és a szél felkeverte porhó, ami a sivatagi homokhoz hasonlóan rendkívül rossz járást biztosít. Olyan, mintha állandóan kifordulna a talaj a láb alól.

A zömében civilekből álló kettes csoport dinamikusan haladva tartotta a felkészültebb csoport tempóját. A következő, hosszabb szakaszt a gyakorlatilag egybeolvadt csoportok rövid idő alatt teljesítették, csupán egy sérülés fogta meg a menetet.

A Magyar Nemzeti Arcvonal vezetői valamikor a ’90-es évek közepe táján a Budai Várban sétálgattak. Nem volt még Becsület Napja, nem volt még közismert dátum 1945. február 11-e. Csak egy elhallgatott hősi fejezet a történelemben. Az Arcvonal vezetői a történelmi időkről beszélgettek a véráztatta köveken járkálva. Arról, hogy a háború végén volt itt valami…

„Ott voltam” – szólalt meg mögöttük egy öreg veterán, Vojt Rezső (Rudi, hajdani SS-katona, az MNA-per VI. rendű vádlottja) bajtárs. Ekkor született meg a Becsület Napja. A katonai hűség és helytállás ünnepe.

Az ’MNA tájékoztató’ című kiadvány 1995-ben, az ötvenedik évfordulón ismertette először a kitörés történetét. Az évben az Arcvonal zártkörűen, az országban elsőként emlékezett meg az eseményről, melynek a ’Becsület Napja’ nevet adta, egy év múlva pedig nemzeti ünneppé nyilvánította. Ekkor szintén zárt körben, majd 1997-ben, és a rá következő két évben országosan, a Budai Várban került megrendezésre az ünnep, évről évre növekvő létszámmal. 1999-re ez közel 2000 főt jelentett, és a következő évben már a duplájára lehetett számolni. Az MNA által szervezett megemlékezések révén az évforduló valóban új nemzeti ünneppé vált, melyet évről évre megtartanak a különböző nemzeti szerveződések, csoportok.